Vége a cápatámadások időszakának? Itt a figyelmeztető okos bója!

Az okos telefonok és okos órák után most egy teljesen új kezdeményezés jótékony hatását élvezhetik a sydneyi strandokat látogatók. Ez a szonártechnológia alapjára épülő speciális bója a parttól 500 méterre lebeg a víz felszínén és amint cápa közelségét érzi, értesítést küld egy mobil alkalmazáson keresztül a vízi mentőknek.

 

A Clever Buoy nevezetű innovatív okos bója kb. 300 méteres körzetén belül észleli a 2 méteres vagy annál nagyobb élőlényeket, amiket minden esetben veszélynek tekint. A fejlesztők elmondása szerint azért csak a 2 métert meghaladó élőlényekre lett kalibrálva, mivel a tapasztalatok azt mutatták, hogy az ennél kisebb méretű tengeri ragadozókkal való találkozás nem jelentett halálos veszélyt. A szerkezet nem jelez be rögtön a vízi mentőknek, ugyanis előbb gyors elemzést végez az állatról, melynek során figyeli a mozgását, annak irányát és gyorsaságát. Ezeket összevetve, amennyiben úgy ítéli meg az okos bója, hogy a part felé tart, rögtön küldi a vészjelzést.



 

Az első okos cápaészlelő-rendszert hétfőn helyezték üzembe a sydneyi Bondi Beach-en, ahol több hónapon át fog tartani a tesztelése és finomítása. A projekt legfőbb célja az, hogy visszaszorítsák a cápatámadások számát, ezzel nagyobb biztonságot adva a fürdőzőknek és a vízi sportok szerelmeseinek. Ausztráliában tavaly 22 cápatámadást jelentettek, amik teljesen indokolatlanul történtek, így érthető a projekt állam részéről történő támogatása is.

 

Craig Anderson a Shark Mitigation Systems társalapítója szerint a technika lelke egy nagyon finomra hangolt hangradar, ami egy arcfelismerő technológiához hasonló szoftverrel lett párosítva.

Amennyiben a Clever Buoy okos bója beváltja a hozzá fűzött reményeket, a többi cápaveszélyes térségben is kihelyezésre kerülnek majd.

Megosztás: