AJÁNLATKÉRÉS:   Kattintson ide

A tavaly ősztől Budapest és Dubai között közlekedő közvetlen Emirates járatok 2015. június 1-jétől az eddigi kétosztályos Airbus A330-200-as repülőgépeket háromosztályosokra cseréli. Ez a bővítés azt jelenti, hogy a légitársaság már három osztályon várja az utasokat a Dubai utazás során, vagyis 12 First Class, 42 Business Class ülőhely áll majd az utasok rendelkezésére a 183 fős turista osztály mel...

A Hawaii-szigetcsoport második legnagyobb szigetén, Maui keleti partvidékén létezik egy érintetlen kis város, Hana. A településre vezető út, a Hana Highway a legendás autóút 1927-ben épült, amiről a helyiek úgy tartják, ha valaki Mauin jár, akkor ezt az utat nem lehet kihagyni. ...

A világunk hatalmas - olyan nagy, hogy egy emberöltőnyi idő is kevés lehet ahhoz, hogy az egészet bejárjuk. A természeti csodáktól az ember alkotta remekművekig, az élővilágtól a nagy metropoliszokig a lehetőségek végtelenek. Egy internetes portál összeszedett 20 kihagyhatatlan úti célt, amit mindenkinek látni kell élete során. 

1. Rio de Janeiro...

Az első mobil jég és hó témaparkot Shanghaj-ban az Italian Centerben nyitották meg, mely három hónapig lesz ott látható (2014.december 20-tól 2015. március 8-ig 10:00-22:00), azt követően más városba költözik át. A telet többnyire hó nélkül átvészelő város számára ez igazi különlegesség....

Az elmúlt egy évben számos, az eddig megszokott nevezetességektől merőben eltérő létesítményt húztak fel világszerte. A technika rohamos fejlődésével párhuzamosan, az igények is megnőttek és ma már nem feltétlenül csak látni szeretnénk, de tapasztalni is.

Guangzhou Circle...

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) szerdán bemutatott egy mobilalkalmazást, amellyel okostelefonról is intézhetők okmányügyek a jövőben. 
AzOkmányApp egy könnyen használható, ügyfélbarát mobil applikáció, amely lehetővé teszi az okmányügyek intézését és az igényelt okmányok gyá...

Új japán mágnesvasút
A Japánban már jól ismert Sinkanszen nevű 320km/órával közlekedő távolsági gyorsvonatok után, most újabb szenzációval rukkolt elő a kelet-ázsiai szigetország. Az500 km/órával száguldó szélsebes mágnesvasút egyelőre csak az Uenohara és Fuefuki közötti 27 mérföldes útvonalon közlekedik, hogy még az üzembe helyezés előtt minden hibát kiküszöböljenek.&nbsp...

A legzöldebb szállodák a világon
Amikor valaki egy igazán lenyűgöző, természetközeli helyre utazik, akkor joggal merülhet(ne) fel benne a kérdés, hogy vajon 5-10 év múlva is ugyanez a látvány fogadja majd az akkor oda látogatókat? Hiszen, mint tudjuk az üzleti tevékenységek hatással...

Fehér homokos tengerpart, gazdag történelmi háttér, pezsgő városi élet - ez mind várja a Dominikára utazókat! Ugyan, a legtöbb turista szívesen tölti szabadidejét a szálloda falain belül, azonban érdemes beiktatni egy-két látnivalót is a nyaralásba.

...

Igazi luxusnak számít a világ legszebb úti céljaira repülni az első osztályon, majd a legmagasabb kategóriás szállodákban kikapcsolódni. Összeszedtünk néhány fényűző szállást, ahol nem csak a kilátás, hanem a megjelenés is pazar: 
Elsőként, ilyen a Brisbane-ben találhatóPalazzo Versace, ahol a U2 és a Rolling Stone zen...

Az egyedi körutazások kedvelőinek figyelmébe szeretnénk ajánlani a 2014. október 23-án induló DÉL-AFRIKAI SZAFARINKAT, mely rengeteg felejthetetlen programot kínál. Nálunk már az alapár tartalmazza az oroszlánokkal vagy gepárdokkal való sétát, a látogatást a Csimpánz Édenbe, az Elefánt- és Krokodil farmot, az Aranybánya megtekintését, a víziló- illetve keselyű etetést, valamint a szafa...

Az esküvő az egyik legmeghatározóbb pillanat minden pár életében. De ki az, aki ne vágyna arra, hogy a hónapokig tartó szervezkedés okozta stressz után elutazzon azokra a bizonyos mézeshetekre? Mindegy, hogy az öt nap, egy hét vagy több, a lényeg az együttlét, amire minden hitvesnek szüksége van. Azonban a hol a kérdés már okozhat némi fejtörést, hiszen tengernyi a lehetőség. ...

Mahé legnépszerűbb partszakaszán, a Beau Vallon Beach-en nyitotta meg kapuit a legújabb ötcsillagos szálloda, a Savoy. A 6300 m2-en elterülő komplexumban 163 szoba található, köztük penthouse típusú lakosztály is. A szobák mérete 40 és 80 négyzetméteres, egyedül a penthouse foglal el, mintegy 190 m2-nyi területet. A Seychelles-szigetek legnagyobb medencéjével...

Az utazni vágyók manapság már önállóan is képesek gyorsan és egyszerűen lebonyolítani egy komplett utazást az interneten. Legalábbis, ezt sugallja a legtöbb foglalással foglalkozó portál… Ám, ha jobban belegondolunk, számos buktatója lehet egy ilyen eljárásnak, amikre ha nem figyelünk, több tízezer forintunk bánhatja. 
A legnépszerűbb szállásfoglalással tevékenykedő oldalak árai...

Sanghaj, Putung nevű városrésze a világ legnagyobb alapterületű, mintegy 300 ezer m2-nyi tematikus park megépítésére készül. A hatalmas terület a sarkkörök páratlan élővilágát, klímáját és történetét fogja bemutatni.

...

Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa eddig sem fukarkodott a világ legjeivel és úgy tűnik, hogy most sem fog csalódást okozni. A világ legnagyobb területű bevásárlóközpontja, a Dubai Mall után most aMall of the World, azaz egy klimatizált gyaloglóváros megépítésére készülnek. 
...

Dubai utazásunk során nem mindennapi módon hívhatunk taxit. A Dubai Smart Taxi névre keresztelt androidos alkalmazásnak hála már a bejelentkezést követően a mobiltelefon megrázásakor továbbítjuk a GPS koordinátáinkat a legközelebbi taxi sofőrnek. Ezután egy visszaigazoló sms-ben megkapjuk a taxis nevét és telefonszámát.

...

2014. október 27-től naponta lesz közvetlen járata az Emirates légitársaságnak Budapest és Dubai között.A prémium minőség biztosítása végett már rögtön Airbus A330-as repülőgépeket indítanak, így két osztályon 278 ülőhelyet kínálva hetente akár 3892 utast képes szállítani ezen az útvonalon.
...

A világ egyik legszebb tengerparti szállodája, melyet a Hyatt család 2013-ban épített.



Hawaii-on, Maui szigetén található, a 297 szobájához 2 étterem, 4 medence, 2 pool bár tartozik.

...



Az Etihad új A380-as gépein luxuslakosztályt is foglalhatunk decembertől. A rezidencia 125 nm-es, melyben egy kétágyas szoba, egy zuhanyzós fürdőszoba, valamint egy társalgó található, na és persze a személyes komornyik sem hiányozhat hozzá. Az ára nem kevés, de még mindig olcsóbb, mint egy privá...