A világ számtalan szebbnél-szebb hellyel büszkélkedhet, amibe Koh Samui is egyértelműen bele tartozik. Thaiföldi utazásunk során ezen a meseszép szigeten minden tekintetben úgy érezhetjü...

Azt már többször megtapasztalhattuk egy Dubai utazás alkalmával, hogy számtalan érdekességgel és furcsasággal találkozhatunk az Arab Emirátusok területén, így már szinte nem is meglepő (sőt talán kézenfekvő), hogy egy lu...

Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy nincsen számukra eléggé erős paprika. A mai napon egy képzeletbeli utazást szerveztünk Trinidad és Tobago érintésével és megízleljük a világ legerősebb paprikáját.

 

Trinidad ...

Aki csak néhány információval rendelkezik Dubairól, az bizonyára úgy gondolja, hogy ahol ilyen mérhetetlen gazdagság van ott valószínűleg a pénzt is ész nélkül szórják.Egy dubai utazásunk alkalmával azt valóban megtapasztalhatjuk, hogy megállás nélkül é...

Kevés olyan helyet találunk manapság, ahol a jelen kor fejlődésének vívmányai és a múltat jelképező szimbólumok megférnek egymás mellett és turisták ezreit vonzzák magukhoz mágnesként évről évre. A mai célállomásunk Kuba, ahol az élet egyetlen percre sem áll meg és a közhiedelemmel ellentétben nem csak a szivar kedvelők Mekkája.

...

A mai napon egy virtuális utazást terveztünk az érdekességek szigetére Madagaszkárra és feltárjuk az utazni vágyók számára mindazt, ami miatt legalább egyszer minden képen érdemes ezt a mesés helyet felkeresni.

A Madagaszkár szó hallatán talán sokak szemei...

A kávé fogyasztás az emberek többségénél mindennapos tevékenységnek számít. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy az indonéziai térségből származó Kopi Luwak luxus kávéért senki nem fog fejvesztve a helyi kávézóba menni.

 

...

Létezik egy gyümölcs a Földön, melyetSri Lankai utazásunk során minden képen fel kell írni az "Ezt is megkóstoltam már" listánkra.
Talán első hallásra furcsának tűnik, hogy a kifejezetten húsevő ragadozók hírében álló tigrise...

A világon számos lenyűgöző látványossággal találkozhatunk, azonban ahhoz hasonlót, amit a Maldív-szigetek egyikénél tapasztalhatunk, az igazi ritkaság számba megy. Aki kikapcsolódásra és feltöltődésre vágyik, távol a világ zajától, annak tökéletes választás a Maldív szigetcsoport egyik gyöngyszeme. Közülük is kitűnik a Conrad névre hallgató luxus sziget, aminél a világon elsőként hajtották végre azt a bravúros mutatványt...

Ismeretes a mondás, mi szerint aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Ugyan így tekinthetünk az állatokat kedvelőkre is, hiszen aki rajong négy lábú kis kedvencéért, annak szinte biztos, hogy helyén van a szíve. Aki egy utazás szervezésén töri a fejét az egyre nagyobb léptekkel fejlődő Japánba annak egyedülálló élményben lehet része a Macskák-szigetén!

...

A napokban az Emirates légitársaság bejelentette, hogy rövidesen elindítja a Világ leghosszabb menetrend szerinti járatát a levegőben. Ez a rekord több részében is egyedülállónak számít, ugyanis a Dubai és Panamaváros közötti járat köztes leszállások beiktatása nélkül fog egy huzamban 17 óra 35 percet utazni, ami kb. 13.800 kilométer...

Egy külföldre tervezett utazás alkalmával a legtöbben a helyi nevezetességek és látványosságok miatt választják az adott úti célt. Pedig olykor nem is ezek számítanak a hely igazi különlegességének, hanem valami egészen más dolog amit nem emberi erők alkottak meg, hanem maga a természet.

A Világon számtalan lenyűgöző heggyel, tavakkal, sivataggal és gazdag ...

Az illetékes amerikai hivatal nemrégiben elfogadta az Airbus azon szabadalmát, melynek kivitelezésével a hangsebesség négyszeresét is elérné az új Concorde repülőgép. 

...

A hazai gazdaságot némileg megviselő és emberi felháborodást kiváltó, boltok vasárnapi zárva tartása bizony jócskán rányomta bélyegét a hazai bevásárlóközpontokra is. De mit tehet az, aki egy komplett hétvégét csak arra szánna, hogy időt, pénzt és energiát nem sajnálva üzletről üzletre járva beszerezne néhány tucat új ruhát és kiegészítőt?

Talán meglepő a vá...

Sokak számára a nyaralás egyet jelent a semmittevéssel. Vannak azonban olyanok is, akik az aktívabb kikapcsolódást részesítik előnyben és egy lenyűgöző helyre utazva sem tudják megállni, hogy ne hódoljanak kedvenc hobbijuknak. 

Aki egy Maldív-szigeteki utazás részesévé válhatott már akár egyszer is, az tudhatja, hogy ettől varázslatosabb és pihentetőbb hely talán nincs is még egy a Földön.

...

Elképzelte már valaha, milyen lenne, ha megérkezéskor a hotel bejáratánál robot köszöntené, ha a robotrecepciósnál jelentkezne be, robothordár vinné a szobájába a bőröndöket, és az ott töltött idő alatt is robot érdeklődne az igényeiről? Japánban megteheti.
Hideo Sawada olyat akart létrehozni, amivel sehol máshol nem találkozhattunk eddig a világon. Így gondolt egy merés...

Kétség sem fér hozzá, a globális felmelegedés kártékony hatással van Földünkre. Akárcsak valamennyi állatfaj, úgy válhat veszélyeztetetté számos természeti látványosság is. Hiszen nézzük csak: a hullámok már most szigeteket mosnak el a Csendes-óceán déli részén, a partmenti városok és a mélyebben fekvő országok katasztrofális áradásokat élnek át, a szélsőséges időjárási jelenségek (pl. a hurrikánok) egyre gyakori...

St. Lucia a Karib-térség egyik gyöngyszeme, ami leginkább azoknak az utazóknak kelti fel a figyelmét, akik nem Punta Cana, Varadero és Cancun strandjaihoz hasonló kommersz helyre szeretnének menni, hanem egy különlegesebb úti célra vágynak. 
...

2015. június 3-tól naponta közlekedő járatot indít az Emirates az indonéz szigetvilág egyik legnépszerűbb nászutas desztinációjára, Balira! Ezzel együtt ez lesz a 148. célállomása a világ egyik legdinamikusabban növekvő légitársaságának. 
...

Dubai már többször bebizonyította, hogy a legek városa: otthont ad a világ legmagasabb épületének, a világ legnagyobb területű bevásárlóközpontjának és hamarosan egy újabb emberi kéz alkotta csodának lehetünk a szemtanúi. A leggazdagabb emírség egy félig elsüllyedt szálloda megépítésére készül, aminek felsőbb szintjei kilógnak a vízből, azonban az alsó szintek szó szerint a víz alatt lesznek....